április 10, 2017

Glamur napi apróságok

Idén sem hagyhattam ki a tavaszi Glamour napokat. Próbáltam céltudatos lenni, és csak olyan dolgokat venni (jelen esetben csak sminkeket vettem), amiket tényleg szeretnék, és amikre tényleg szükségem is van! Pontosan tudtam, hogy ezt a két alapozót, illetve egy szempillaspirált szeretnék megvenni. Végül a körömlakk lett a be nem tervezett darab.







Loreal - Infallible 24H-matte 10 Porcelain alapozó
Ezt az alapozót már ismertem korábbról, ugyanebben az árnyalatban használtam előzőleg is, így nem volt nehéz döntés, hogy neki jönnie kell velem. Ez egy matt hatású alapozó, és itt kiemelném, hogy tényleg teljesen mattra szárad, és a nyári napokon is remekül szuperál. Egyetlen hátrányt tudnék róla mondani, hogy a száraz területeket rendesen ki tudja emelni, ami nem egy előnyös dolog. 



Catrice HD Liquid Coverage 010 Light Beige alapozó

A sokak által istenített Catrice alapozónak is velem kellett jönnie. Utólag jöttem rá, hogy ennek is matt a végeredménye, szóval sikeresen vettem két matt alapozót. A legvilágosabb árnyalatban vettem meg, és szerintem sikerült is eltalálnom, mivel nem üt el a bőrszínemtől. Újdonság volt számomra ez a pipettás adagoló, mivel korábban sohasem volt még ilyen adagolós alapozóm. Néhány használat után azt tudom róla mondani, hogy nem tudom eltalálni még, hogy mennyit is kellene a termékből kinyomnom. Úgy érzem sokszor túl sok terméket viszek fel az arcomra, úgyhogy erre még rá kell éreznem. Összességében még nem tudok teljesen nyilatkozni erről a termékről, próbálgatom és majd kiderül, hogy mennyire leszünk jóba.



Maybelline Lash Sensational szempillaspirál
Nagyon sokat hezitáltam, hogy melyik szempillaspirált is szeretném, végül mellette döntöttem, és egyáltalán nem is bántam meg. Rengetegen áradoznak róla, és ez elég meggyőző volt számomra. A boltban kellett szembesülnöm vele, hogy van vízálló, sima fekete és ultra fekete, valamint olajos verziója is. A sima fekete mellett döntöttem, viszont nem tudom mi lehet a különbség e között és az ultra fekete között. Nagyon tetszik a keféje, ami hajlított és különböző méretűek rajta a szálak. Én jobban szeretem az ilyen keféket, mivel ezzel jobban hozzátudok férni az apróbb szempillákhoz is. 



Essence Vibrant purple körömlakk
Az utolsó be nem tervezett dolog egy körömlakk lett az Essencetől. Szerintem ezt nem kell senkinek se bemutatnom. Imádom az Essence körömlakkjait, az áraikról nem is beszélve. Ez egy új árnyalat most, ami kapható. Megláttam és szerelem lett első látásra. Egy intenzív gyönyörűséges lila árnyalat, amit biztos, hogy mindenki észre vesz a körmeiden.


Fanni

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése